Thalész lakonikus „tétele”

Thalész mondása

A hét ókori görög bölcs egyik állandó tagja Thalész, a matematika és filozófia atyja. A rövid, velős szólásairól is híres milétoszi természetfilozófus egyik lakonikus mondását rejtettem el a rejtvény fő sorában. Csak hogy mennyire lényegre törőek Thalész mondásai, íme itt van még egy: „Minden víz.” Csak ennyi! De mennyire is sokatmondó…!

Hogyan fejtsd meg a rejtvényt?

Fejtsd meg online a hagyományos típusú keresztrejtvényt a legegyszerűbb módon! Csak kattints rá egy meghatározásra, és a kijelölt sorba írd be a megfejtést. Ugyanezt megoldhatod úgy is, hogy az ábrában kattintasz arra a sorra, ahova be szeretnél írni valamit. Még egy kattintással ugyanarra a helyre megváltozik a kijelölt sor iránya. Így írhatod be a szavakat vízszintesen és függőlegesen is, akár egy nyomtatott keresztrejtvényben. Próbáld meg kitölteni az ábrát. Ha talán van olyan szó, amit nem sikerült megfejteni, sebaj, a Doki segít!

Az ábra bal oldalán segédeszközöket találsz. Az „Ellenőrzés” ikonra kattintva megtudod, melyik betű (vagy szó) lett helytelenül beírva. Kijavíthatod ezeket, ha újból a meghatározásra kattintasz, majd beírod helyesen az illető szót. Ha pedig semmiképpen sem megy, megkérdezheted a Dokitól a megfejtést: a „Betűt mutat” ikon megadja az illető mezőben lévő helyes betűt, a „Szót mutat”-ra rákattintva pedig akár az egész szót is megkaphatod.
A Doki véleménye azonban az, hogy csak végső esetben folyamodj az ilyen könnyű megfejtéshez. Inkább próbáld meg magad kitölteni az ábrát, használd ki a végsőkig egy keresztrejtvény adta szórakozási lehetőséget.

Lehet, hogy teljesen elrontottál mindent, és újra szeretnéd kezdeni? Csak kattints az „Újra” ikonra, máris kitöröltél minden beírott szót, és kezdheted elölről! Próbálkozz újra, hátha most sikerülni fog!
Egy keresztrejtvényfejtőnek az a legnagyobb öröm, ha sikerül egy rejtvényrácsot teljesen kitöltenie. Vagy legalább a poént sikerül megtalálnia. Ez pedig a Doki rejtvényei esetében nem megvalósíthatatlan. Hiszen a feladványok nem nehezek, játszi könnyedséggel megoldhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a Doki állítása is az, hogy „A legjobb rejtvény az, amelyiket meg lehet fejteni!”

Jó szórakozást, visszavárunk oldalunkra, folyamatosan újabb és újabb feladványokkal jelentkezünk!