Roma victrix! – Róma a győztes!

Amikor a római sereg megnyert egy csatát, mindig egy felkiáltással fejezték azt be: Roma victrix – azaz Róma, a győztes. Ez nagyon hatékony lehetett, hiszen évszázadokon át motiválta a római hadsereg katonáit. Roma victrix! Róma, a győztes! A diadalhoz viszont még valamire szüksége van az igazi katonának, ez majd a megfejtésből kiderül!
A rejtvény egy akkori római szólást tartalmaz, mely a hadsereg soraiban terjedhetett el, mindig bátorságra, kitartásra, szívósságra, lojalitásra, hűségre biztatta a Római Birodalom katonáit. Sajátítsuk el! Legyen nekünk is jelszavunk!








 

Hogyan fejtsd meg a rejtvényt?

Fejtsd meg online a hagyományos típusú keresztrejtvényt a legegyszerűbb módon! Csak kattints rá egy meghatározásra, és a kijelölt sorba írd be a megfejtést. Ugyanezt megoldhatod úgy is, hogy az ábrában kattintsz arra a sorra, ahova be szeretnél írni valamit. Még egy kattintással ugyanarra a helyre megváltozik a kijelölt sor iránya. Így írhatod be a szavakat vízszintesen és függőlegesen is, akár egy nyomtatott keresztrejtvényben. Próbáld meg kitölteni az ábrát. Ha talán van olyan szó, amit nem sikerült megfejteni, sebaj, a Doki segít!

Az ábra bal oldalán segédeszközöket találsz. Az „Ellenőrzés” ikonra kattintva megtudod, melyik betű (vagy szó) lett helytelenül beírva. Kijavíthatod ezeket, ha újból a meghatározásra kattintsz, majd beírod helyesen az illető szót. Ha pedig semmiképpen sem megy, megkérdezheted a Dokitól a megfejtést: a „Betűt mutat” ikon megadja az illető mezőben lévő helyes betűt, a „Szót mutat”-ra rákattintva pedig akár az egész szót is megkaphatod.
A Doki véleménye azonban az, hogy csak végső esetben folyamodj az ilyen könnyű megfejtéshez. Inkább próbáld meg magad kitölteni az ábrát, használd ki a végsőkig egy keresztrejtvény adta szórakozási lehetőséget.

Lehet, hogy teljesen elrontottál mindent, és újra szeretnéd kezdeni? Csak kattints az „Újra” ikonra, máris kitöröltél minden beírott szót, és kezdheted elölről! Próbálkozz újra, hátha most sikerülni fog!
Egy keresztrejtvényfejtőnek az a legnagyobb öröm, ha sikerül egy rejtvényrácsot teljesen kitöltenie. Vagy legalább a poént sikerül megtalálnia. Ez pedig a Doki rejtvényei esetében nem megvalósíthatatlan. Hiszen a feladványok nem nehezek, játszi könnyedséggel megoldhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a Doki állítása is az, hogy „A legjobb rejtvény az, amelyiket meg lehet fejteni!”

Jó szórakozást, visszavárunk oldalunkra, folyamatosan újabb és újabb feladványokkal jelentkezünk!